|
„A segítség mindig kéznél van.”
”A klaszter földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalatok és kapcsolódó intézmények meghatározott gazdasági területen együttműködő csoportja, melyeket hasonlóságuk és egymást kiegészítő mivoltuk köt össze.” Porter
Klaszter
A háborúban a katonák, a sportban a játékosok tudják: a győzelem esélye az együttműködés. A vállalkozások is háborúban vannak. Az élet túlélési csatáját vívjuk. Itt vagyunk MI és vannak ŐK. A MI, akik velünk vannak, akikkel vállvetve küzdünk a piac újrafelosztásáért, megszerzéséért, a gazdasági eredményért, azaz a túlélésért, győzelemért. A magányos harcos nehéz helyzetben van, a csapat nagyobb eséllyel néz szembe a nehézségekkel. A csapatban mindenkinek megvan a szerepe. Mindenki a tudásának és a képességeinek legmegfelelőbb posztra kerül, azt fejleszti tökélyre az edző irányításával. A Klaszterház a vállalkozások Öcsi Bácsija, Kemény Dénese, Sebes Gusztávja. Irányításával mindenki a legjobb képességeit tudja kifejleszteni. A csapatmunkával, a másik erősségeivel ki tudja küszöbölni a gyengeségeit. Így egy összeszokott, felkészült csapat óriási eséllyel néz szembe az ellenféllel.
A Klaszterház kialakítja a legjobb összetételű csapatokat: a klasztereket. Klaszter. Egyre gyakrabban hallott kifejezés, bár kevesen ismerik. Pedig ez nagyon fontos lenne a magyar vállalkozásoknak! Főként akkor, ha a versenyképességük, piaci potenciáljuk növelése a cél. Ezt jól működő, stabil klaszterekkel tudják elérni.
A klaszter jelentése az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára szerint: „klaszter - angol, tudomány (cluster, ejtsd: klaszter): csoport, halmaz.” Átvitt értelemben a klaszter kifejezés jelentése: társulás, egységbe tömörülés, összefogás, szövetkezés. A klaszter, a társult tagok gazdasági együttműködésére, azonos üzleti érdekek és célok elérése érdekében, közös képviseletet hoz létre (például értékesítési hálózat kialakítása). A klaszterek tagjai, költségeik csökkentése, valamint tevékenységük hatékonyságának növelése érdekében tömörülnek. A KKV Klaszterház Zrt. küldetése a kis- és középvállalkozások esélyteremtése. Ennek jelen gazdasági helyzetben is legfontosabb eszköze az összefogás. Ezt az egymást ismerő, egymásban bízó vállalkozások klaszterekbe tömörítése jelenti. A Klaszterház a tagjaiból szervezi meg a klasztereket, s menedzsmentszolgáltatással oldja meg a profi klaszterműködtetést.
A Klaszterház a tagjaiból szervezi meg a piaci szereplőkkel versenyképes klasztereket. A menedzsment-szolgáltatás megfelel az edzői tevékenységnek. A Klaszterház, a szövetségi kapitány szerepében kiválasztja a menedzsmentet, és megadja hozzá az összes, szükséges segítséget, hogy minél eredményesebb legyen. Ennek az az egyik titka, hogy a klaszterek menedzsmentjeinek együttműködése során egyre több megoldást tudnak átvenni egymástól a klaszterek.
KLASZTEREK CÉLJA, hogy tagjai részére
|
- segítse a piacra jutást,
|
| - növelje a piaci eredményt, |
| - szolgálja a közös fejlesztést, |
| - növelje a versenyképességét, |
| - csökkentse költségeket közös beszerzésekkel, piaci alkukkal. |
Mi a klasztermenedzsment feladata? A klaszter menedzsment a klaszter tagjainak érdekét szolgálja. Szolgáltatásai üzleti jellegűek, ellenőrizhetőek, számon kérhetőek. Működése átlátható a klaszter tagjai számára
SZOLGÁLTATÁSAINK:
|
- klaszterek alapítása
|
| - menedzsment tevékenység biztosítása |
| o közös célok, feladatok, szolgáltatások kitűzése |
| o közös költségek viselése, közös források felhasználása |
| o a közös stratégiához jól illeszkedő, szilárd alapot képző működési modell kialakítása |
| - közös PR és marketing tevékenység (közös arculat, vásárokon való megjelenés stb.) kialakítása, |
| - külső és belső kommunikáció elősegítése érdekében webportál működtetése, |
| - a Klaszter tagok közötti információáramlást elősegítő adatbázis kialakítása, |
| - a Klaszteren belül meglévő igények és képességek hatékony közvetítése |
| - oktatási, képzési igények felmérése, ezek kielégítésére célirányos képzések koordinálása. |
| - tréningek/oktatás szervezése, |
| - a Klaszter tevékenységét bemutató hely kialakítása és használata, |
| - hasonló klaszterekkel való együttműködés kialakítása, |
| - a klaszter céljait szolgáló közös pályázatok kidolgozása. |
|